Tegyük biztonságosabbá |
|
Avagy milyen tévhitek vannak a betörőkkel kapcsolatban?
Léteznek olyan tévhitek a betöréssel kapcsolatban, melyek oka vagy a félrevezetés, vagy egyszerűen csak emberi mivoltunkból fakad. Első számú tévhit: napszak Első számú ilyen tévhit a sötétség és a fényes nappal kérdése. Valamilyen okból kifolyólag, az ember úgy gondolja, hogy sötétben nagyobb veszélynek van kitéve, és nappal semmi probléma nem történhet. Meglepődne bárki, ha tudomást szerezne arról, hogy az illetéktelen zárnyitás, tehát a betörés legnagyobb százalékban délelőtt 10 óra és délután 3 óra között történik. Sokkal nagyobb eséllyel végzik el az illetéktelen zárnyitás feladatát napközben, mint éjjel. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Éjjel a legtöbb ember otthon tartózkodik, többnyire a saját ágyában piheni ki a nap fáradalmait, tehát a behatolónak nem csak ügyesnek és gyorsan, de nagyon halknak is kell lennie, valamint őt is akadályozza a sötétség. A zárnyitás sokkal esélyesebb számukra akkor, amikor senki nem tartózkodik az ingatlanban, hiszen legtöbben napközben dolgozunk, illetve egyéb dolgainkat intézzük. Jó megoldás lehet ilyen eset elkerülésére egy biztonsági ajtó, jó minőségű zárcsere, valamint egy biztonsági rács. Ingatlantól függően érdemes zárcsere szakértő véleményét kikérni.
Második számú tévhit: a behatolás helye Bár azt gondolnánk, hogy egy profi betörő a leglehetetlenebb helyeket választja a behatoláshoz, mégsem így van. Az esetek nagy részében a bejárati ajtóra, vagy az ahhoz legközelebb eső ablakra esik a választás. Ebből adódóan, zárcsere vagy zárszerelés kérdésében, a legnagyobb biztonságot ennek a két nyílászárónak kell tulajdonítani, hiszen az tudvalevő, hogy egy betörő hozzávetőlegesen fél percig próbálkozik, ha ez idő alatt nem sikerül számára a zárnyitás, akkor valószínűleg odébb áll.
Harmadik tévhit: értékek elrejtése A legtöbb ember úgy gondolja, hogy igen ötletes és egyedülálló dolgot talál ki, amikor a készpénzt, illetve ékszereket a hűtőszekrényben vagy a kád szerelőnyílásában tartja. Ez egy hatalmas tévhit. Egy illetéktelen behatoló, amikor sikeres zárnyitás után bejutott a lakásba, teljesen biztosan megtalálja az értékeket, hozzávetőlegesen nyolc perc alatt. Egy lakásban, de még egy viszonylag nagy házban is, kevés olyan hely adódik az értékek elrejtésére, melyet nem túl könnyű felfedezni. Ráadásul egy betörő egész más szemmel néz rá az ingatlanra, ő pontosan a rejtett helyeket keresi, és többnyire meg is találja.
Megoldás Az egyetlen megoldás az ingóságok, értékek megtartására, ha a betörő nem jut be a lakásba, ha a zárnyitás számára nem végződik sikerrel, hiszen a bejutással garantáljuk az értékek eltulajdonítását, bármilyen gondosan rejtettük azokat el. A legjobb megoldás, ha zárszerelés szakértőtől kérünk tanácsot, hiszen ő egész más szemmel néz rá az ingatlanra és annak védettségére. A zárcsere és zárszerelés fontos teendő pár évente, akkor is, ha nem adódott probléma, hiszen a technológia rohamosan fejlődik, mellyel lépést kell tartani a biztonságos védelem érdekében. Zárcsere, zárszerelés, ajtónyitás, zárnyitás kiszállási díj nélkül rövid időn belül 06 1 285-1296, 06 1 303-7057, 06/30/596-3680, 06/20/943-3640 Tags:
|
